Történetünk

Az erzsébeti zsidó hitközség az 1870-es években, szinte a település létrejöttével egyidőben alakult meg 10 család részvételével. 1901. február 17-én dr. Krisháber Béla körzeti rabbi, - aki egészen 1950-ig töltötte be e tisztséget - felszentelte a kéttornyú, román stílusú zsinagógát. 1929-ben a gyorsan növekvő számú zsidóság részére még egy imaházat is létrehoztak. 1899-ben felállították a Chevra Kadisát. A zsidó közösség élénk vallási és kulturális életet teremtett. 1902-től kulturális egyesület működött, 1903-tól a gyermekek körében Talmud-Tóra oktatást vezettek be, később a leány- és nőegylet folytatott sokoldalú tevékenységet.
 
1900-ban 288, 1910-ben 2953, 1920-ban 3293 zsidó vallású élt a településen. Az első világháborúban 47 hősi halottat gyászoltak, akik tiszteletére 1922-ben emléktáblát helyeztek el a templom falán. A zsidó közösség tagjai között a tehetősek kisebbségben voltak. A településen sok, zsidók által alapított üzem működött, ahol az itt lakó zsidók dolgozhattak. 1922-ben felállítottak egy négyosztályú zsidó népiskolát két, majd három tanítóval. 1921-ben a hitközség keretén belül külön kulturális, gazdasági és szertartási osztály jött létre, újjáalakult az ifjúsági önképzőkör és a leányegylet, megszervezték a kóser mészárszéket és a széder esték keretében rendszeresen másfélszáz szegényebb sorsú felnőttet és gyermeket hívtak meg. Figyelemre méltó, hogy 1940-ben nyolc mozijával Pestszenterzsébet az ország második, mozival legjobban ellátott városa lett Budapest után.

Soroksár zsidó múltjáról nem rendelkezünk ismeretekkel. Csepelen aktív hitélet folyt. Bár a délpesti régió vallási életének középpontja Pesterzsébet volt, Weisz Manfrédnak és családjának köszönhetően - aki viharos gyorsasággal fejlődő vaskohászati üzemét 1893-ban sok zsidó munkással Csepel-szigetre telepítette - az 1930-as években már 638 izraelita lakos élt itt. 1908-ban megalakították a Chevra Kadisát, saját hitközséget és imaházat 1910-ben létesítettek. Az első temető a Budafoki úton volt, majd 1918 után létrehozták a ma is meglévő csepeli izraelita temetőt, ahová a régi temetőből átszállították a halottakat.
 
A zsidótörvények és a második világháború borzalmai itt is sújtották a zsidó lakosságot. Az üzemeket, vállalkozásokat elvették, az ügyvédi irodákat keresztényeknek adták át. 1944. május 20-án kijelölték az erzsébeti gettót, ahová május 31-ig be kellett költözni. Innen vitték el őket a monori téglagyárba, majd Auschwitzba.
 
A Pesterzsébetre visszatérő túlélők - 620 fő - kifosztott lakásokat, üzleteket találtak, a széthordott, mások birtokában lévő vagyontárgyaikat nem kapták vissza. Újrakezdésbe vetett hitük azonban töretlen maradt. 1945. április 1-jén bejelentették a helyi Izraelita Hitközség megalakulását. 1947-ben önálló neológ hitközséget működtettek dr. Krisháber Béla rabbi irányításával. 1948-ban a romos templomot helyreállították, és emlékhelyet állítottak az elhurcolt áldozatok emlékére. Az ezt követő években bekövetkező változásokat azonban már nem élte túl az erzsébeti hitközség. A templom látogatottsága erősen lecsökkent, az erzsébeti kis házakat lebontották, nagy lakótelepeket építettek a helyükön, lakóikat Budapest különböző pontjain - értesüléseink szerint főleg Zuglóban - helyezték el. A zsinagóga állaga is erősen leromlott, nem volt pénz a felújításra. Így hát a MAZSIHISZ elődje 1965 körül eladta. Ma már csak 2-3 olyan ős-erzsébeti él kerületünkben, aki e régi idők tanúja.



Mi, akik 2002-ben alapítottuk és működtetjük az imaházat, "betelepülők", új-erzsébetiek vagyunk. Mindent elkövetünk azonban, hogy a hagyományokat életben tartsuk, folytassuk, és elődeink sorsa ne vesszen a múlt homályába. A régi zsinagóga falán táblát helyeztünk el, a temetőben minden évben megemlékezést tartunk, és nem csak Erzsébeten, hanem Soroksáron és Csepelen is.

Köztudomású, hogy a Pesterzsébeti Zsidó Hitközség történelme szorosan összefügg neves rabbija, Dr. Kriszháber Béla életével.
Az "Új Élet" 1953. évi december 1-i számában a következő közleményt olvashatjuk:
"- Dr. Kriszháber Béla ny. főrabbi jubileuma. A BIH Pesterzsébeti Csepeli Körzete halvacsora keretében ünnepelte Dr. Kriszháber Béla ny. főrabbit abból az alkalomból, hogy 60 évvel ezelőtt nyerte el rabbi-diplomáját. A Körzet minden tagjának meleg szeretete nyilatkozott meg az ősz főpap iránt, aki teljes frissességében csillogtatta meg szónoki képességét ezen az esten is. A BIH nevében dr. Heves Lajos elnök köszöntötte a 87 éves jubilánst, a Rabbiképző Intézet nevében dr. Richtmann Mózes, a Körzet nevében pedig dr. Jólesz Károly körzeti rabbi. -"
A közlemény alapján kiderül, hogy az ünnepelt 1866-ban született a Bács megyei Kula községben, ahol apja köztiszteletben álló rabbi volt. Kriszháber Béla 1893-ban szerezte meg rabbi diplomáját, és 5 évig foglalta el apja megüresedett székét.
1898-ban szerződött Alsó-Dabas községbe, ahonnan 1899-ben Soroksárra, 1900-ban Erzsébetfalvára helyezte át a székhelyét.
Erre a rövid kanyargós ösvényre szeretném felhívni az olvasó figyelmét a következő feltételezéseken alapuló magyarázattal.

Furcsa dolog, de ezen a ponton az Erzsébeti Hitközség és a magyar anyakönyvezés története átmenetileg összeilleszkedik, hogy aztán elnyerje természetes medrét a megizmosodott Erzsébetfalvai Hitközség dominanciájában.
A dolog történetéhez hozzátartozik, hogy hivatalos anyakönyvezés 1848 előtt az Osztrák Magyar Monarchia területén nem létezett. Előfordultak különböző egyházi lajstromok már az előtt 500 évre visszamenőleg, de azok esetlegesek, hiányosak, olykor meglehetősen zavaros adatokat tartalmaztak.
1848-tól a hivatalos anyakönyvezés az egyházi gyülekezetek kezébe került, azonban az adatfelvétel és adatkezelés problémája ez által sem lett egységes és mindenre kiterjedő.

Feltételezhetően ez volt az oka annak, hogy 1895. október 1-i hatállyal a hivatalos teljességre törekvő anyakönyvezést az állam vette magához, és az állami hierarchia anyakönyvi kerületeket kialakítva a szolgabíróság feladatává tette az anyakönyvi nyilvántartás felügyeletét.
Időközben 1898-ban az állami hierarchia is átalakítás alatt állt, s megyei-járási szervezetek kialakítása új rendszer kialakításával, azazhogy a régi célirányos módosításával próbált felnőni a feladatok megoldásához. Így történhetett meg, hogy a korábbi Pest-Pilis-Solt vármegye Pesti járása három részre szakíttatott, s annak Pest középső nevezetű járása a járási székhelyül szolgáló Alsó-Dabas neve után az Alsó-Dabasi járás nevet nyerte el.

Az Alsó-Dabasi járás felügyelete alá kezdetben 14 község tartozott Ócsától Tatárszentgyörgyig, beleértve Alsó-, Felső-Dabast, Gyónt és Sári önálló községeket, amelyekből a jelenlegi Dabas egyesült a későbbiekben, és Lajosmizsét, amely manapság talán a legnépesebb járási település.
A népszámlálási adatok szerint az Alsó-Dabasi járás zsidó lakosságának létszáma 1880-ban 746 fő volt. Ennek a létszámnak közel a fele 351 fő az Alsó-Dabast környező négy településen élt. Hitközségi szervezetükről ugyan nincsen tudomásunk, de Schőn Mózes nevében a járási zsidóság rabbival rendelkezett.
Ide került szerződése által Dr. Kriszháber Béla rabbi 1898-ban. A századforduló környékén azonban a járási zsidóság települési szerkezete jelentősen átalakult. A pesti városhatár közelsége és a pestkörnyéki községeknek a vámhatáron kívüli helyzete néhány helységben rohamos létszámnövekedés alapjává vált.
Ezek közé a helységek közé tartozott Erzsébetfalva, ahol az 1900-as népszámlálás szerint több mint 1000 állandó zsidó lakost, az 1910. évi népszámlálás szerint több mint 3000 állandó zsidó lakos számoltak össze.

Talán a várható fejlődés elébe ment Dr. Kriszháber Béla, aki 1899-ben Soroksáron, 1900. január 2-tól Erzsébetfalván rendezkedett be.
Jóval később az anyakönyvi kerületek módosultak. A Soát megelőzően Pesterzsébethez Csepel, Soroksár, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Tököl tartozott anyakönyvileg.
A fenti híradásban azonban van valami hátborzongató. A Pesterzsébeti Csepeli Hitközség a gyülekezet életében Mózes sorsú agg vezető jubileumára halvacsorával emlékezett. Micsoda véletlen egybeesés!


A PESTERZSÉBETI ZSIDÓK HISTÓRIÁJA

Írta: Dr. KRISHÁBER BÉLA, pesterzsébeti ker. főrabbi

A szörnyű világégésben a pesterzsébeti hitközség is, mint Jákob ősatyánk Ezsau ellen, felkészült a harcra, imára és az adakozásra. Az ifjak és férfiak bevonultak. Rekkenő hőségben és dermesztő hidegben, hegytarajokon és sziklahasadékokban védték a hazát, az itthon maradottak pedig nemcsak fokozott erővel dolgoztak, hanem a hadüzenet első napjain már segélyző bizottsággá alakultak és élelemmel, ruházattal támogatták a hadbavonultak arra szoruló hozzátartozóit. A templomban pedig naponta reggel és este könyörgő zsoltárok mondattak a győzelemért és szerencsés békekötésért. A segélyezés a hitközség, a Nő- és Szentegyletek elnökeinek: dr. Vincze Jakab, dr. Krisháber Béláné és Goldberger Jakab együttes irányítása mellett folyt.
 
1916-ban idemenekültek Erdélynek: Hátszeg, Gyulafehérvár, Lupény, Petrozsény, Maroshévíz, Marosvásárhely, Székelyudvarhely és Szászrégen helységeiből családok és egyesek, kiket 1917. február haváig, míg hazatérhettek, lakással, élelemmel és pénzbeli segéllyel elláttak. A segélyezés felekezeti különbség nélkül történt.
 
Bár a háború sok hitközségi tagot szólított hadba, 1918-ban mégis megtartatott a hitközségi tisztújítás. Elnöknek újból egyhangú lelkesedéssel dr. Vincze Jakabot választották meg, aki a rendkívül nehéz háborús viszonyok között is meg tudta őrizni a hitközségi intézmények gazdasági egyensúlyát.
 
Még nagyobb súlyt helyezett a hitoktatásra, mely a következő nehéz hónapokban, az iskolaépületekből kiszorult. Előterjesztésemre határozatba ment, hogy a nyári szünidőben az iskolás gyerekek a templomban gyűjtessenek egybe, hol a délelőtt folyamán az évközi mulasztásaik pótoltatnának. Fantusz Géza és Króh Hermann elöljárósági tagok pedig, vallási buzgalmukban, ez ügyben felkeresték a szülőket otthonukban, és ebbeli eljárásukat siker koronázta. A kommün vakációjában megtelt a templom gyermekekkel, kik négy csoportra osztva, ugyanannyi tanerő által naponta délelőtt tanításban részesültek. A hitoktatók önkéntes kultuszjáradékokból díjaztattak, melyek beszedésére Schwarz Lajos, Pollák Lipót, Króh Hermann és Klein Manó elöljárók és néhai Weisz Manó hitk. tagok vállalkoztak.
 
A rémuralom elmúltával, 1919 szept. 1-én tartott elöljárósági ülésen dr. Vincze Jakab elnök megelégedéssel állapíthatta meg, hogy sem a hitközség képviselőtestülete, sem az előljáróság tagjai körül egy sem akadt: ki a proletárdiktatúra rémkorszakában valamelyes vezető szerepet vállalt volna. Általában a helybeli zsidóság távol tartotta magát ezektől a mozgalmaktól, amiért is visszautasítja a helybeli zsidóság ellen hangoztatott vádakat. Egyben hálás köszönettel emlékezett meg azokról az elöljárósági tagokról, kik az elmúlt nehéz időkben, amidőn a hitközség létalapja és a hitélet kultusza a legnagyobb veszedelemben forgott, személyes tevékenységükkel hozzájárultak egyrészt a hitélet fejlesztéséhez, különösen az ifjúságot illetően, másrészt a hitközség intézményeinek fenntartását gyűjtésekkel lehetővé tették. Kiemeli és jegyzőkönyvben megörökíteni kívánja: Fantusz Géza, Króh Hermann, Goldberger Jakab, Schwarcz Lajos, Pollák Lipót, Klein Manó és Schwarcz Jenő elöljárók és dr. Krisháber Béla rabbi érdemeit. Ugyancsak az 1919. évi november 29-én tartott rendkívüli közgyűlésen is felemeli tiltakozó szavát a zsidóság ellen felhozott igaztalan és álnok vádak ellen.
 
A lelki vigaszon kívül azonban a nyomortól és ínségtől sújtottak felegyenesítése érdekében is buzgólkodott a hitközség karöltve a Chevra Kadisával, midőn a tél beálltával tüzelőt és élelmet osztott ki közöttük. Azonban még nagyobb tevékenységet fejtett ki a Nőegylet: dr. Vincze Jakabné elnök, Pauncz Ignácné alelnök, dr. Balázs Adolfné titkár és Szántó Samuné háznagy vezetésével. Chanuka és Purim ünnep rendezésével sikerült oly nagy összeget előteremteniük, hogy a tél beállta előtt 100 iskolás gyermeket vendégeltek meg és ruháztak fel. Ezen úrnők agilitásának köszönhető, hogy Pedlow kapitány az Amerikából érkező szeretet-adományokból két éven át annyit juttatott a Nőegyletnek, hogy hathatósan segíthetett a viszonyok mostohasága folytán elszegényedetteken.
 
A hitközség növekedésével 1920-ban állandó hitközségi iroda szerveztetett. A hitközség teendőit eddig dr. Balázs Adolf titkár, jelenleg városi főügyész, egymaga végezte, párját ritkító hozzáértéssel és szervezőképességgel. Az állandó iroda vezetőjévé Mann Gizella úrleány választatott meg. Ugyancsak ezen évben ment határozatba egy négyosztályú, két tanerős zsidó népiskola felállítása. Az iskola saját épületében 1922. szeptember havában nyílt meg Molnár Dávid ás Cuckermann Ilona tanítók működésével. Az iskola a hozzáfűzött várakozásnak minden tekintetben teljes mértékben megfelelt. Jelenleg 105 zsidó növendék látogatja és a harmadik tanítói állás is megszerveztetett. A hazafias érzés ápolása a zsidó iskolák tradíciójához híven talál gondozásra, Molnár Dávid igazgató buzgólkodása folytán egy nagy értékű aranyhímzésű nemzeti zászló készült, mely a templomban ünnepélyesen felavattatott.
 
Az állami elemi iskolába járó izr. növendékek hitoktatását rajtam kívül Pollák Sámuel és Perlusz Henrik kántorok, özv. Balázs Mórné, Erdős Miksa és Spitzer Lipót tanítók végzik. A talmud-thórának, melyre Króh Hermann és én ügyelünk, Perlusz Henrik a tanítója.
 
Az 1920. december havában elhunyt nagykedveltségű Zelikovics Ármin sírhelyére a hitközség emléktáblát állíttatott.
 
Az 1921. évben a hitközség kebelén belül különálló kultúrosztály, gazdasági és szertartási ügyosztály létesültek, az ifjúsági önképző szakosztály és leányegylet újból megszerveztetett. A kultúrosztály Róth Dezső, majd Vermes Ármin hitk alelnökök vezetése mellett nagyhatású üléseket rendezett. Az üléseken dr. Guttmann Mihály, dr. Hevesi Ferenc, dr. Hevesi Simon, dr. Kis Arnold, dr. Krishábel Béla, dr. Lederer Sándor, dr. Strausz Adolf, dr. Szabolcsi Lajos, dr. Wallenstein Zoltán és dr. Weisz Miksa tartottak felolvasásokat és szabad eladásokat. Áhrahámsohn Manó, Lineczky Bernát, Tkáts Izrael, Préger Simon főkántorok, pedig liturgiai énekeket adtak elő.
 
A gazdasági ügyosztály élén Fantusz Géza hitk alelnök áll, ki nagy érdemeket szerzett a mészárszék felállításával és a széder-esték rendezésével, melyeken 150 szegény gyermek és felnőtt talál az ünnepi estéken meleg vallási otthonra. A szertartási osztály élén Schwarcz Jakab főgondnok áll, ki a templomi ügyrend betartásán őrködik tapintatos eréllyel.
 
Az ifjúsági szakosztályt, mint egyházi elnök, én vezetem. Dr. Balázs Adolf városi főügyész, dr. Varga Samu árvaszéki ügyész, Orbán Béla városi műszaki tanácsnok, dr. Kardos Ernő ügyvéd, világi elnökök irányítása mellett képezi magát zsidó és magyar történelmi és irodalmi felolvasásokkal és költemények szavalásával, zsidó liturgiai zenével és énekekkel a mi ifjúságunk.
 
A leányegylet Szántó Samuné nőegyleti kiküldött elnök és Krisháber Ella leányegyleti elnök vezetése mellett fejtett ki irodalmi és jótékonysági működést.
 
1922. március 26-án ünnepi gyász-istentisztelet keretében avattatott fel, a világháborúban elesett hősök emléktáblája. Az emléktábla, melyre 47 hősi halott neve van bevésve, a templom falába illesztetett. Az avató beszéd után Szinok Zoltán református, Falvay Jenő evangélikus lelkészek és Nagy-Győry István községi főjegyző adóztak kegyeletes szavakkal a hősi halottak emlékének. Az eltűntekkel a hősi halottak száma legalább is hetvenre emelkedett.
 
A Chevra Kadisa a háborús időkben új temetőt nyitott, a régit pedig kőfallal vétette körül. Díszközgyűlés keretében megünnepelte Schwarcz Sándor gondnok 25 éves működésének fordulóját, 1924. évben az új temetőt is cementfallal keríttette körül és egy impozáns Cadik-Hádin házat építtetett két szertartási teremmel és mellékhelyiségekkel. Mindezek létrehozásában Goldberger Jakab elnök és Rittersporn Mór gondnok buzgólkodtak különösképpen. Ugyancsak nevezettek fáradoznak az Aggok-háza létesítésén is, melynek alapköve a közelmúltban már le is tétetett. A hitközség 1925. január 4-én istentisztelettel és díszközgyűléssel megünnepelte 25 éves működésemet.
 
Május havában Singer Miksa pénzbeszedő szolgálatának 25 éves jubileuma tartatott meg. A hűséges és népszerű alkalmazottat ajándékokkal halmozták el.
 
A következő hónapban az Iskola-szék ünnepelte dr. Vincze Jakab elnöki működésének 15 éves fordulóját, mely előfutárja volt azon nagyszabású ünnepségnek, mely 1920. december 19-én folyt le hitközségi elnökségének 15 éves fordulója alkalmából. Az érdemdús elnök lelkes ünneplésben részesült. Nagyszámú küldöttség tisztelgett előtte, hervadhatatlan érdemei elismeréséül díszoklevél nyújtatott át neki, azonkívül a hitközség a tanácsterem számára megfesttette életnagyságú képét, melyet díszvacsora keretében lepleztek le.
 
Működése méltatásra talált az "Izr. családi naptár 5686-iki zsinagógai évfolyam, 104. lapján a következőkben: "1911-ben dr. Vincze Jakab orvosra irányul a hitközség tekintete. Reá ruházta az iskolaszéki és egy évvel későbben a hitközségi elnöki tisztet. Súlyos évek, nehéz idők viharzottak el fölöttünk az óta. Dr. Vincze ma is ott áll a helyén ifjú erővel, olthatatlan lelkesedéssel, a tapasztalt férfiú bölcsességével. A szegényeknek gondviselője ő, a községnek lelke, a magyar zsidóságnak egyik erős bástyája. Az egész község szívét meghódította. Alkotó erejét dicséri a zsidó felekezeti iskola, amelyet ő létesített, s melynek fenntartási költségeit kizárólag a hitközség tagjai viselik. A kitűnő elnök törekvéseit nemes barátok közreműködése acélozza, kitartó munkáját az egész gyülekezet hálája kíséri" A "nemes barátok" alatt a cikkíró az elöljáróság tagjait érti, kik a következők, Kultúrelnök: Vermes Ármin; gazdasági alelnök: Fantusz Géza; ügyész: dr. Balázs Adolf; pénztáros: Klein Manó; ellenőr: Fekete Ernő; I. gondnok: Schwarcz Jakab; II. gondnok: Glász Simon; Talmud-thóra gondnok: Króh Hermann; jeruzsálemi gondnok: Fischer Manó, ülnökök: Schwarcz Jenő, Gönczi Gyula, Szántó Samu; iskolaszéki alelnök: Deutsch Sándor; tagok: Goldberger Jakab, Berger Mór, dr. Kardos Ernő, Orbán Béla, Schor Jenő és dr. Varga Samu.
 
A hitközség osztatlan szeretetének és nagyrabecsülésének örvendő Gárdos Mór titkár fájdalom - már nincs az élők sorában. 1926. szukkoth ünnepén költözött el az országos hírű pedagógus és tanügyi író a magyar zsidóság nagy bánatára. Helyét, mint községi titkár, fia: dr. Gárdos Jenő tölti be. Ugyancsak nagy veszteség érte a hitközséget Gráner Sándor tiszteletbeli elnök elhalálozásával. Az elhunyt három évtizeden át volt a hitközség elnöke; ő alatta épült az impozáns templom és sok más alkotás és alapítvány fűződik a nevéhez. Végrendeletében egymilliárdot érő házat hagyományozott zsidó kórház céljára. Halálának évfordulóján gyászistentiszteletet tartatott. Ugyancsak gyász- istentisztelet keretében rótta le a hitközség elismerését és háláját hazánk és felekezetünk kiváló fia: Vázsonyi Vilmos dr. iránt.
 
Benső ünnepséggel adózott hitközségünk 1927. július 10-én öreg gondnoka: Glász Simon 25 éves működése iránt, kit mint a hithűség és hagyományos zsidó szellem igazi képviselőjét, főgondnoki címmel és díszoklevéllel tüntetett ki.
 
A pesterzsébeti hitközség a hetvenes években alakult meg 10 családdal. A családok száma ez idő szerint 1600-ra emelkedett és a hitközség folyton fejlődésben van. Rá alkalmazható az Írás szava: "Kicsiny volt kezdeted, de nagy jövő vár reád."
 
Isten kegyelme segítse hozzá!
 
(Forrás: A Kecskeméti féle Zsidó Évkönyv 1927. kiadásából, a 130-133. oldal.)

A PESTERZSÉBETI ZSIDÓ TEMETŐ TÖRTÉNETE

Vajon mi lehetett az oka annak, hogy a pesterzsébeti zsidó közösség eltekintett a közösség kiépítésének szokott útjától, s nem épített mikvét a gyülekezet számára?
 
Feltételezésünk szerint ennek oka a zsidóság létszámának rendkívül gyors növekedése és az ez által kikényszerített feladatok sokasodása volt.
 
Mire is lehet ebben a vonatkozásban gondolni? Ahogyan ismeretes, Gráner Ábrahám szeszfőző volt az első zsidó, aki 1856.-ban a majdani Pesterzsébet területén megtelepedett. 1868.-ban indult meg a parcellázás az akkor még csak néhány házból és a téglagyárból álló Gubacs-pusztán. S amíg 1870.-ben csak 10 zsidó családot számlálhatott össze a népesség összeírás, 1876-ban már 80 zsidó házból álló település létezett, amelynek lakosai fiókhitközséget alakítva, talán éppen Gráner Ábrahám elnök, vagy Goldstein Sámuel gábé lakásán, elkezdték a rendszeres hitéletet.
 
1880.-ban Pesterzsébeten csak 288 zsidó lakost lehetett összeszámlálni. Harminc év múltán már 2953 pesterzsébeti zsidó lakosról számolnak be a hivatalos források.
 
Az ilyen gyors fejlődés számos megoldandó feladatot rótt a kezdetben apró zsidó közösségre.
 
A zsidó életmód folytatása ugyanis néhány a szokásostól eltérő szükséglet kielégítését kívánta meg. Ezek között vannak olyanok, amelyeket házilag is meg lehet valósítani. Más feladatok megoldásához kellő szakértelemre és a közösség összefogására van szükség.
 
A táplálkozás kóser nyersanyagának biztosításához rituális vágó közreműködése szükséges. Szakképzett sachtert (rituális metszőt), abban az időben, innen, vagy onnan bizonyára könnyen adódott. Csak le kellett szerződtetni a jelentkezők valamelyikét.
 
A nagyszámú szegény letelepülő átmeneti megsegítése, a betegek, aggok, és árvák gondozása, az újonnan érkezőknek elfogadható átmeneti szállás, munkahely biztosítása azonban összehangolt erőfeszítést igényelt. Ehhez alakította meg a pesterzsébeti zsidó közösség már 1872-ben a „Chevra Kadisát”, a „Szent Egyletet”, amely központosította, és a felmerülő szükségletek szerint megfontoltan elosztotta a hitközség tagjainak felajánlott adományokat, és ezáltal személytelenné tette az adakozás szentségét.
 
De mik is voltak az együttesen megoldandó legsürgősebb feladatok?
 
A felsorolásba bizonyára elsőképpen kívánkozik az a sajnálatos tény, hogy az emberek bizony meghalnak. Amíg ez a csapás csak néhány esetben fordul elő, a teendőket házilagosan végezték el, s a temetésre, Bár a XIX. században az elhunytak egyik helységből a másikba való átszállítása nagy szerencsétlenségnek számított, az elhantolásra vagy Soroksáron, vagy más közeli zsidó temetőben került sor.
 
Amikor azonban a zsidó lélekszám gyorsan bővült, a gyakori elmúlás kikényszerítette a sokaság szakszerű ellátására szolgáló szervezet, és az elhunytak befogadására szolgáló megfelelően megvédett helyszín kialakítását.
 
Mert hogyan is van ez a zsidóknál? Amikor a lélek elválik a testtől, a halottat letakarják saját imasáljával, majd lábával az ajtó felé a puszta földre fektetik a megboldogultat. Vállai felett két gyertyát gyújtanak, s illő áldásmondások, imák és zsoltárok recitálása mellett búcsúztatják el a távozó lelket.
 
Mivel azonban az ősi hagyományok szerint a megboldogultat illik még aznap a földbe temetni, a tetemnek a temetéshez szükséges tradicionális megtisztítását szakavatott és megfelelően szentéletű, azaz szombattartó és a kósersági követelményeket betartó személyeknek kell gyorsan elvégezni. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni a zsidóság hagyományosan szemérmes lelkületére, amely előírja, hogy más nembeli idegen szem még a holtak szemérmét sem sértheti meg. Ezért a halott búcsúztatás előkészítésére a Chevra Kadisa két párhuzamos, nemenként elkülönült személyzet fenntartásáról és megfelelő, csak erre a célra használatos zárt épület (Códik Hádin – a Végítélet Háza) megépítéséről kellett, hogy gondoskodjon.
 
A zsidó vallásúak ugyanakkor hisznek a Messiás eljövetelében, aki újra életet lehel majd a holtakba, megelevenednek az elmúlásba burkolódzott személyek, s újra életre kelve jelennek meg az újjáépített Jeruzsálemi szentélyben. A szentélyben való megjelenés hagyományos tisztelete és az újjáéledés megkönnyítése megkívánja, hogy a holtak elföldelése a porhüvely meleg vízzel való lemosás és a test könnyű életre keltését biztosító bevonása után, ollóval nem érintett, csak tépett és varrt fehér len ruhába felöltözte, a legegyszerűbb koporsóba foglalva történjen meg.
 
Igen ám, de a holtak hogyan fognak épségben életre kelni, ha az elmúlásra való felkészítés hibája következtében maradványaik testi épsége megsérül. Márpedig a holtak felkészítése és a sír bármiféle bolygatása óhatatlanul sérüléssel járhat. Evégből a zsidó közösség, a Chevra Kadisa által akár az öröklétig tartó sírközösséget tart fenn, óv meg, gondozásáról, és védelméről gondoskodik.
 
Ha még nem tűnne indokoltnak az ilyen célokra felkészült társaság megalakítása, muszáj megemlíteni, hogy az örökké érvényes és megváltoztathatatlan törvény, a Tóra előírásai szerint, hogy Áron véréből származó papi személy, azaz a mi nyelvünkön „kohén”, nem érintkezhet a halottakkal, mert ez által tisztátalan és a papi teendők ellátására alkalmatlan lesz.
 
Mióta a jeruzsálemi Templomot Titusz a római sereg vezére i. u. 77-ben leromboltatta, nincsen birtokunkban olyan szer, amellyel az említett tisztátalanságot megszüntethetné. Emiatt a zsidók már ősidők óta kövekkel jelölik meg a sírokat, sőt a történelmi idő előre haladtával, szándékos elővigyázatosságból a temetőt kőfallal is veszik körül.
 
Ha ehhez hozzá tesszük a szemérem megtartásának más kötelezettségeit, a temető elszennyeződésének tilalmát, és a temető elhagyáskor kötelező rituális kézmosás eszközeinek biztosítását, nyugodtan elmondható, hogy egy saját zsidó temető megalapítása és fenntartása, a holtak nemek szerint elkülönített rituális ellátása, a holtak házának temetőben való felépítése valóban csak jelentős összefogással, és a terhek összehangolt elosztásával oldható meg.
 
Hát efféle gondok sokasodása következtében kerülhetett a szabályos mikve kialakításának szükségessége a későbben megoldandó feladatok sorába. Hiszen a közösségnek már voltak tapasztalatai, hogy amíg a sokasodás parancsolata rigorózus betartásának nem képes gátat szabni a mikve megépítésének elmaradása, addig a zsidólétszám gyors bővülésével megszaporodó holtak ellátása nem maradhat el más fontos feladatok előtérbe kerülése miatt.
 
Másfelől, unos-untalan szaporodtak fedélnélküliek, a megsegítendő betelepülők, a szerencsétlenül jártak, a gondoskodásra rászorulók. Biztos lehet abban a kedves olvasó, hogy sohasem volt üres azokban az időkben a Szent Egylet előszobája.
 
Minden bizonnyal bonyolította a helyzetet az a tény, hogy 1897-ben az „Ős-Pesterzsébet”, azaz a különálló Erzsébetfalva és Kossuthfalva, Erzsébetfalva néven Soroksártól elszakadván önálló községi rangra emelkedett.
 
Az új községi szervezetnek bizonyos törvényes feladatokat mihamarabb meg kellett oldani. Abban az időben általában az volt az általános szokás, hogy az egyházak külön-külön vásároltak maguknak temető létesítésére alkalmas területeket. Így lehetséges, hogy például Mezőberényben, Gyulán, Békésen és számtalan más helyen a lakosság felekezeti elkülönültségben 4 – 5 temetőben keresett magának végső nyugodalmat, s ezek a temetők csaknem véletlenszerűen, mind önállóan, általában a községek egykori peremén helyezkedtek el.
 
Erzsébetfalván, felsőbb akaratra utalóan, a legrégibb erzsébeti temetőt Erzsébetfalva és Kossuthfalva mezsgyehatárára, a jelenlegi Knézich utca és Klapka utca kereszteződése tájékára, a Tátra tér és a Lázár utca között húzódó homokdomb mögötti laposba, a patak partjára telepítették. Sokatmondó tény, hogy temető telek nagyjából felén, a Ny-i oldalon az izraelita, K-i oldalon a katolikus temető egymással határosan helyezkedett el.


A zsidó temető itt teljes fenségében, minden tartozékával kiépült, és használata egyes források szerint az első világháború végéig folyamatos volt.
 
A huszadik század elejére a szomszédos katolikus temető már kinőtte az adott területet, s a mai Erzsébet és Vörösmarty utca közé települt. A zsidó temető azonban egy időben elvégzett területbővítés következtében egy ideig még kitartott eredeti feladata mellett.
 
Ám, hamarosan kiderült, hogy nem jól mérték fel az immáron egyesített és önállósult Erzsébetfalva korábbi urai a temető elhelyezését. 1905. után az Erzsébetfalva és Kossuthfalva közti terület olyannyira benépesült, hogy a temetések folyamatossága, közegészségügyi szempontból ildomosságát vesztette. A háborút követő hangulatban a hatóságok elérkezettnek látták az időt a körbeépített régi temető megszüntetésére. A katolikus temető vonatkozásában kisebb ellenállással számolhattak, mivel a sírok megváltásának elmaradása idővel önmagát adta a felszámoláshoz.
 
Sokkal nagyobb, csaknem „utolsó vérig” menő ellenállásra lehetett számítani a zsidó temető felszámolása vonatkozásában, amely ellenkezett minden tradicionális hitbéli törvénnyel. Dr. Krishaber Béla főrabbi, az erzsébeti hitközség és a zsidó vallás akkori vezetői, minden bizonnyal késhegyig menő küzdelmet vívtak, és csak a teljes körű hatósági erőszak következtében törődtek bele a régi temető megszentségtelenítéssel felérő elvesztésébe.
 
A temetkezés végső felhagyása és kihantolás elvégzése az új zsidó temető 1928. évi felavatása utánra tehető, amikor is a többszörösen megismételt központi akarat a kihantolás elvégzését kötelezővé tette.
 
Általános gyász borult a zsidó közösségre. Ki-ki bemetszette gallérját, hamuval kente meg homlokát a hírre, hogy bekövetkezett, ami korábban lehetetlennek tűnt. Exhumálták a csontokat, elveszejtették a korábbi síremlékeket. Egy korszak tanúság tétele örökre elveszett Pesterzsébet történelméből.
 
Lebontották a régi temető halottasházát, eltüntették a kerítést. A kihantolt ősök maradványait az új temetőben közös sírba rakták. Ma már csak egy dísztelen mementó emlékezteti az utókort, a helyi zsidóságot ért szégyenletes tett bekövetkeztére.


Pesterzsébeti új zsidó temető. Az exhumált csontok tömegsírba kerültek


A hitközség alapító Gráner Ábrahám sírköve.

Az új zsidó temetőben csak néhány közismert pesterzsébeti zsidó híresség sírköve került áttelepítésre a végérvényesen elfogyott múltra emlékeztetőül.
 
Soha nem borul fátyol a megtörténtekre. Talán előlegezett mementónak tekinthető ez az erőszak. Talán megjövendölése volt jövőnek a gyalázat, amelyben a népesség egyik része nem volt tekintettel a másik rész természetéből és hitéből fakadó törvényekre.


Pesterzsébet 1939. évi térképén a temető sajátságos térképi megjelölését már elvesztette. Az 1950-es években az arra járó bicikliző gyerekek az elvadult egykori sírkertben még kiborogatott idős sírkövekre leltek.
 
1974-ben az elhagyott temető telkén általános iskola épült. Csak bízni lehet benne, hogy abban az iskolában tanulmányaik során a tanulók békességet és toleranciát szívnak be a földben maradt emlékfoszlányok üzenete-képpen.

BZSH Dél-Pesti Körzet - Újjáalapítva 2002-ben
1203 Budapest, Zamárdi utca 7.
E-mail: kapcsolat@del-pest.com