Vendégkönyv

Shabes 2011.08.24 10:51:23

Pétert 2008-ban imertem meg.
A J.M. Point Zsidó közösségi oldalon ajánlotta figyelmembe Mirjam, aki arról érdeklődött, hogy lehetne-e az Ő és Péter könyvéből esetleg Filmet késziteni.
Akkor Miskolcon voltam, és mivel Péter 75 eves volt - Mirjam javaslatára, a vonaton ingyen utazva - személyesen hozta el nekem mindkét könyvet.
Az a nap örökre megmarad bennem, érdekes személyiségjegyei miatt.
Sokat beszélgettünk, ellátogattunk a Zsinagógába (amit sajnos zárva találtunk). Azután elvittem egy házi-mozi bemutató terembe, ahol belenéztünk a Volt Egyszer Egy Vadnyugat -ba héber felirattal.
(Ha valamit kérdeztem tőle a feliratról, rögtön fordította is).
Ezzel a harcos személyiségével nekem úgy maradt meg, mint egy 75 éves srác, a szó legpozitivabb értelmében. Fiatalos, lendületes, energikus!
S bár - én a szegény művész - a könyvek árával adós maradtam, kifizetetlen a tartozásom nem marad.
Isten segítségével, Icig, Éjtán, Lea, Mirjam és Mojse bácsi emlékére, pengő misi visszaemlékezései alapján szeretném elkészíteni a Filmet.
Persze, ha az örökösök is egyetértenek a gondolattal.

Emlékét Tisztelettel és Szeretettel őrizve:
Shabes

Baruch HaSém!


Schönfelder Ferencné 2011.08.22 12:41:38


Schramm Pétert személyesen ismertem. Első találkozásom a hódmezővásárhelyi zsinagógában történt évekkel ezelőtt egy ott megrendezett kiállításon. Péter ott állt az előtérben, és könyvét (Igenis) árulta. Személyisége annyira megfogott, hogy azonnal vásároltam könyvéből. Akkor még nem gondoltam, hogy ez a könyv elkövetkező napjaim elmaradhatatlan kelléke lesz. Miért is? Mert másnap el kezdtem olvasni a könyvet, és nem tudtam letenni. Lenyűgözött és egyben mélységesen meghatott a könyvből megismert "gyermek" önfeláldozó élete. Elgondolkodtatott: vajon hány ember életét menthette meg ez a gyermek? Később egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Tavaly októberben volt Kecelen egy író-olvasó találkozó, hol nagy örömmel és szeretettel ölelhettem magamhoz Pétert, mint barátomat. Nagyra tartottam őt, és nagy élvezettel ittam minden egyes szavát, mely életét még részletesebben bemutatta.
Megrendültem értesültem már betegségéről is, majd eltávozásáról. Egy igaz embert és egyben barátot veszítettem el, és lettem kevesebb. Csak csendben és magányomban búcsúztam Tőle, mivel búcsúztatásán nem tudtam megjelenni. Emléke úgy marad szívemben, mint akit szívből tiszteltem, becsültem, nagyra tartottam, és szerettem. Nyugodjon békében. Emlékét tovább őrzöm.
Egyben igaz baráti szeretettel köszöntöm a közösséget és várom az újabb viszontlátást.

Schönfelderné Magdi


Béke Mirjam 2011.08.16 18:03:56

Schramm Péter az "Igenis"cimű könyv irója 2011.augusztus 5-.n 78 éves korában örökre távozott..Pétert én élő történelemnek tartottam és igaz ,szeretett barátomnak


Dr. Csillag János 2011.08.16 15:50:37

Szomorúan tudatjuk,

Schramm Péter
(1933-2011)
író, neve legyen áldott, augusztus 5-én lelkét visszaadta a Teremtőnek.

Családja a legszűkebb körben elbúcsúztatta.


Dr. Csillag János 2011.07.18 20:50:45

Elküldve: 2011. július 15. 6:48
Tárgy : Kaland faló kislánynak, utolsó posta: Nemtudom.

Sok boldogságot kíván neked egy egész csapat rosszcsont.
Általam
Csillag János

Válasz:
Köszönöm az egész csapatnak és neked, nagyon jól érzem magam, de persze alig várom h lássak mindenkit, Rosh Hasana-ra mar otthon leszek és együtt ünnepelünk! ;)
Noémi


NAGY ZSUZSA 2011.06.07 20:20:28

KEDVES HITTARSAIM!
BIZONNYARA MEG EMLEKEZTEK RANK ,MIKOR A TAVALYI UJ EVI UNNEPUNKON OTT VOLTUNK IZRAELBOL.
KOSZONTOM ISMET KIS KOZOSSEGETEKET! ES EGYBEN
NAGYON BOLDOG BEKES SAVOUT UNNEPEKET KIVANOK MINDNYAJATOKNAK!
SOK SZERETETTEL IZRAELBOL NAGY CSALAD.

                                         következő >>>>

BZSH Dél-Pesti Körzet - Újjáalapítva 2002-ben
1203 Budapest, Zamárdi utca 7.
E-mail: kapcsolat@del-pest.com