A mikve

Nem könnyű dolog meghatározni egy zsidó hitközség múltbéli betagolódását a hagyomány megtartás szélsőségesen változó rendszerében. Ennek a megállapításnak számtalan különböző oka van, de mindenek között a legfontosabb a zsidók és a zsidó hagyományok sokszínűsége.
 
Jobbára tudott dolog zsidók között, hogy a Teremtő által átadott írott és szájhagyomány útján fennmaradt tan 613 különféle parancsolatot hagyományozott a hívekre, amit be kell, és meg kell tartani ahhoz, hogy a mi Istenünk iránymutatásának eleget tegyünk. A parancsolatok két-háromezer éve ismertek, de megtartásuk, különösen a történelem előre haladtával, és a gálut, a szétszóratás körülményei között, nem egyszerű, s bizonyos esetekben talán nem is lehetséges.
 
A fonák helyzet elkerülése végett a zsidó bölcsek a hitközség megítélése szempontjából időtől és helytől függően más és más parancsolatok körére helyezik a hangsúlyt, aminek alapján a kilét erősebben vagy kevésbé hagyománytisztelőnek gondolják.
 
Nem egyszerű a véleménynyilvánítás, mert a parancsolatok a hívek kisebb vagy nagyobb körét, a tevékenységek kisebb vagy nagyobb hányadát érintheti. Más vonatkozásban a hagyománymegtartási képesség a parancsolatok egy részénél az utólagos véleménynyilvánításra alkalmatlan.
 
Sok mindent egybevetve, arra a megállapításra jutottunk, hogy, vélekedésünk szerint, az utólagos besorolás egyik legalkalmasabb mércéje a rituális fürdő használata.
 
A zsidó törvénykezés a parancsolatoknak háromféle kategóriáját ismeri el: a törvényekét, a tanúságtételekét, és a rendeletekét. A rituális fürdő használata a kifejezett magyarázattal nem rendelkező rendeletek kategóriájába tartozik, amelyeket a hagyományőrző vallásos zsidók egyszerűen kötelesek betartani.
 
Felületes szemlélők a rituális fürdőt általában csak a vallásos zsidó nők szexuális viselkedésének szabályozásához kapcsolják. Azonban téves ez a felületes összekapcsolás, hiszen a nők ilyetén viselkedése alapjaiban a férfiak viselkedésére is kihat, mégpedig alapvető mértékben, és a "Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon." - Isteni parancsolat (1Mózes 1.28.) által megszabott módon.
 
Felületes ez a szemlélet azért is, mert a vízben meríttetés törvénye érvényes az először használt főzőedények egy jelentékeny részének kóser használatba vétele tárgyában is.
 
Harmadrészt nem történhet a zsidó vallásba betérés (eredetileg nem zsidó vallásúaknak a zsidó vallásba való felvétele) a vízben merítkezés megtartása nélkül.
 
Végezetül egyes vidékeken szokássá vált a férfiak rituális fürdése egyes ünnepi alkalmakra (a szombat, vagy a sátoros ünnepek megtartására) való áhítatos felkészülés során.
 
Mindent egybevetve, szokássá vált eleink hitében, hogy egy új gyülekezet letelepedése esetén fontosabb dolog a rituális fürdő (a mikve) megépítése minden más zsidó vallásos élethez szükséges egyéb létesítmények kialakításánál.
 
A mikve egy speciális, vallásilag megszentelt épület, vagy épületrész, amelyben az elkülönítetten vízbe merítkező férfiak és nők részére a fürdés előkészítésére szolgáló, diszkréten elkülönített öltöző, fürdő, merítkező medence, és kitanult szakszemélyzet áll a rendelkezésre. Általában külön térség áll rendelkezésre a kaserolás céljára is. A mikve olyan nagy jelentőségű a zsidó vallási élet szempontjából, hogy kivitelezésében kellő gondosságot és az áhítat biztosítására megfelelő szépségre törekvést tapasztalhatunk.
 
A mikve szakszerű üzemeltetéséhez feltétlenül biztosítani kell egyrészt egy megfelelő mennyiségű csapadékgyűjtő és tároló ciszternát, másrészt egy szabad élővízforrásból (forrásból, fúrt vagy ásott, természetes vizet adó kútból) származó vízforrást és a mi éghajlati viszonyaink között egy épület és vízmelegítő berendezést. Ahol gyülekezet kellően képzett vallási vezetővel rendelkezik, ott a tanult szakszemélyzet biztosítása nem szokott problémába ütközni.
 
A Pesterzsébeti Zsidó Hitközség területén a mikve üzemeltetéséhez szükséges csapadékból elvileg négyzetméterenként és évente 550-650 liter állhat a rendelkezésre. A legtöbbre a nyári hónapokban lehet számítani. Mivel azonban ugyanakkor a párolgás is a szokásosnál nagyobb mérvű, jobb, ha a tárolással biztosítható mennyiséget négyzetméterenként 30-40 liter/hónapban feltételezzük.
 
Pesterzsébet területén fakadó források meglétéről nincsen tudomásunk. Bár a Pesterzsébeti zsinagóga környékének hajdani utcaszerkezete elárulja, hogy valaha egy patak kanyargott a környezetében, ám ez a patak nem lehetett valami bővizű vízforrás. Azonban a talajvíz nyugalmi szintje a hitközséghez tartozó területeken legfeljebb 2-10 m között változó mélységben helyezkedik el, ami alapján feltételezhető, hogy a mikve megépítésének hidrológiai akadálya nem volt.

Az, hogy ennek ellenére mikve a Pesterzsébeti Zsidó Hitközség kebelében sohasem épült, arra utal, hogy a gyülekezet valamilyen okból a mikve megépítésére nem törekedett. Az a levéltári források alapján bizonyított tény, hogy a Hitközség az 1920-30-as években betérőket a Pesten működő mikvékbe irányította el, arra utal, hogy a viszonylag jó anyagi helyzetben levő gyülekezet egy saját mikve megépítésére és üzemeltetésére nem kívánt költeni. A vízbe merítkezés kivitelezését a hitsorsosok saját lelkiismerete szerint eldöntendő kérdések sorába utaltatott.
 
Mindezek alapján feltételezhető, hogy a Pesterzsébeti Zsidó Hitközség, hosszú történelme folyamán a hagyományok megőrzése szempontjából mindig a "neológ" módon eljáró gyülekezetek közé tartozott.
 
Az adott környezetben ez nem volt különlegesség. A mikve használat sajnos számos helyen kialudóban volt.
 
Kár!
 
Mert a mikve, a zsidó hitvilág fontos elemei közé tartozik!
 
"A mikve afféle másik zsinagóga. A közösség áldott helye. Ahol az Örökkévaló vigyáz minden cseppre, keveri a hideg és a meleg vízsugarakat, hogy aztán, aki onnan kijön, tisztult lélekkel megnövekedjék önérzetében, méltóságában."

"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta nekünk, hogy alámerítkezzünk!"
 
2010. március 23.
 
Dr. Csillag János