A BZSH Dél- Pesti Körzetének megemlékezése

Hagyományainknak megfelelően július 9.-én, Soroksár, Pesterzsébet, Csepel zsidó temetőiben az idei évben is megtartottuk a Soá áldozataira való megemlékezésünket.

Mindhárom helyszínen megjelentek a helyi önkormányzat képviselői, a megemlékezők, a BZSH és körzetünk elnöke, valamint Totha Péter Joel főrabbi és Mányi-Szabó Ferenc kántor.
 
Soroksáron az önkormányzat részéről megjelent Weimann Antal, a helyszíneken Ács Tamás, Kerényi Zsuzsa, és Totha Péter Joel mondtak beszédet. A szónoklatokban elhangzott a helyben kialakult zsidó közösségek létszáma, tevékenységük az adott környezetben. Ők hasznos tagjai voltak a társadalomnak ám a gonosz embertelen politika válogatás nélkül küldte őket a megsemmisítés égő poklába, amelyet az elhurcoltak csak nagyon kis hányada élhetett túl. Totha Péter Joel főrabbi korabeli visszaemlékezések felidézésével tette még érzékletesebbé a veszteségek súlyát.
 
Kardi Judit Csepelen elmondott beszédében utalt a Holokauszt értékelésének a kormány és a MAZSIHISZ közötti összhangjának szükségességére.
 
Németh Szilárd országgyűlési képviselő felidézte Kerényi András új zsinagóga felépítésére tett erőfeszítéseit és reményét fejezte ki, hogy a sajnálatosan meg nem élt álom megvalósul.
 
Mányi – Szabó Ferenc imája és a Kádis elhangzása után az önkormányzatok és a megemlékezők képviselői koszorút helyeztek el az emlékműveknél, majd a jelenlevők letették az emlékezés köveit.
 
Budapest, 2017. 07. 09.
 
Kőszegi Lajos


BZSH Dél-Pesti Körzet - Újjáalapítva 2002-ben
1203 Budapest, Zamárdi utca 7.
E-mail: kapcsolat@del-pest.com