Mártír megemlékezés

A képre kattintva galéria nyílik!
A Dél-Pesti zsidó hitközség éves hagyományához híven július első vasárnapján, 2016. július 3-án megtartotta a Holokauszt mártírjaira való megemlékezését. A megemlékezés helyszínei a három egymást követően felkeresett soroksári, pesterzsébeti és csepeli zsidó temető voltak.
 
A gyülekező a város szélén elterülő, ma egy családi ház kertjén keresztül megközelíthető soroksári zsidó temetőben volt 9:15-kor. A megemlékezésen Kerényiné Rippner Zsuzsának, a közösség elnökének és Schwarcz Péter, vallási vezetőnek beszédeit hallgathattuk meg, melyek között Béke Mirjam előadásában versfelolvasással, és Budai Miklós kántor által elénekelt dallamokkal emlékezhettünk a vészkorszak áldozataira. A meghitt, emelkedett hangulatban eltöltött percek után közösen zarándokoltunk át az erzsébeti temetőbe, ahol az újonnan érkezett érdeklődők már gyülekeztek.
 
Az erzsébeti temetőben a megemlékezés a ma még működő és használatban lévő temetőben folyt, ahol – hasonlóan a soroksárihoz – beszédekkel, versekkel és gyászoló dallamokkal emlékeztünk az elveszettekre. A megemlékezésen részt vett és beszédet mondott Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere, aki kiemelte a felnőtt generációk felelősségét az emlékezésben és a fiatalabb generációk tanításában, a múlttal való megismertetésében, hogy abból tanulva alakíthassuk közös jövőnket. A megemlékezést Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének szavai zárták, aki az emlékezésre és az összetartásra hívta fel a figyelmet a világban növekvő feszültségekkel és gyűlölséggel szemben.
 
A csepeli temetőben, ahová a legtöbb megemlékezni vágyó jött el, s vendégünk volt Ábel Attila, Csepel alpolgármestere is, szintén versek és dallamok kíséretében hallgattuk meg a beszédeket, és emlékeztünk mártírjainkra. Összességében azonban július 3-a nem csak a gyászról és a múltra való rezignált visszagondolásról szólt, hanem tanúbizonyság volt amellett, hogy általános vágy és akarat, hogy az emlékekből építkezve, a múlt alapkövén, a jelen építőkockáiból létrehozzunk egy olyan testvériességen és egymás kölcsönös elfogadásán alapuló jövőt, melyben megbánás, sértettség és szemrehányások nélkül emlékezhetünk vissza azokra a magyar áldozatokra, akik fivéreink, őseink, honfitársaink és embertársaink voltak.
 
A megemlékezések végén minden esetben felhangzott a kádis, mellyel nem csak az elmúltakért, hanem az eljövendőkért is együtt imádkoztunk, és kértük nekik az Ö-való segítségét. „Aki békét teremt magasságaiban, az hozzon békességet ránk és egész Izraelre!”

BZSH Dél-Pesti Körzet - Újjáalapítva 2002-ben
1201. Budapest, Vörösmarty u. 8.
E-mail: kapcsolat@del-pest.com