Élménybeszámoló

a 2012. június 26 –július 6-ig tartó Taglit útról

Az Izraeli út, amelyről szeretnék egy rövid élménybeszámolót adni, bármilyen furcsa is, de Magyarországon kezdődött. Ugyanis nem tudom, ki mennyire van tisztában a Taglit csoportok működésével, de már egy ideje rendeznek a mádrichok (a taglit csoport vezetői) négy darab úgynevezett „pre-taglitot”, aminek a célja, hogy a csoportban levő negyven darab 18 és 27 éves közötti hánich (csoportban résztvevő) megismerkedjen egymással, illetve Izraellel.


Jeruzsálem
Ezek a pre-taglitok gyakorlatilag névtanulással és gyors ismerkedéssel teltek, illetve a mádrichok készültek mindenféle Izraelt bemutató játékkal is az alap adatoktól, mint pl., hogy mi Izrael fővárosa (Jeruzsálem, bár az összes követség Tel-Avivban van) a vallással való alapvető ismerkedésig. Ami már Magyarországon Izrael varázsa alá vont minket az az egyik pre-tagliton történt, amikor az izraeli nagykövetség (a nagykövet után a legmagasabb beosztású) első embere személyesen látogatott el a foglalkozásra, hogy egy rövid beszélgetéses előadást tartson arról, hogy ő, mint izraeli születésű állampolgár, hogyan látja Izraelt belülről. Ennek keretében elhangzottak mentalitásbeli érdekességek, a hadsereg fontos társadalmi integrációt betöltő egyedien Izraeli jelensége, illetve szó esett a kényesebb kérdésekről is, mint például a pár éve felhúzott „fal”, ami elválasztja a palesztin területeket Izrael többi részétől.
 
Az út Izraelbe egy kellemes Elal járattal indult, amit persze megelőzött a szigorított biztonsági ellenőrzés, amin az Izraelbe utazóknak külön kellett átesni, ahol az Izraeli állam által megbízott külön héber-magyar szakemberek végezték a biztonsági átvizsgálást. A testvérpárokat egy külön sorba rendelték, úgyhogy mi a bátyámmal elég hamar sorra kerültünk (négy testvérpár volt a csoportban). Tulajdonképpen a biztonsági átvizsgálás simán és egyszerűen ment a csoport nagy részének, ám néhány emberrel persze kipakoltatták a cuccait és faggatták őket egy darabig. A repülőút kellemes volt, de nem is untatnék senkit a részleteivel.
 
A reptéren már megtapasztaltuk az izraeliek egy igen kellemetlen szokását, mégpedig a légkondi iszonyú hidegre állítását. Ennek az volt a következménye, hogy bent fázott az ember, kint pedig megsült (ez egyébként később majdnem mindenhol tapasztalható volt buszon, bevásárlóközpontban, stb.). Megkaptuk a kinti idegenvezetőnket, a Zolit, aki tizennyolc éves koráig élt Magyarországon, így érdekesen, de elég jól beszélt magyarul. Személy szerint én meglepődtem, hogy nem anyanyelvi szinten beszéli a magyart, hiszen tizennyolc év hosszú idő, azonban kiderült, hogy mivel a felesége nem magyar, ezért egész évben kizárólag a magyar taglitosokkal használja a magyar nyelvet és ezért minden nyáron újra kell emlékeznie. Ez egyébként csak egy külön fűszert adott az élményhez, ugyanis a vicces furcsa magyarsággal mondott mondatain nagyon jókat derült az egész csapat, Zolit is beleértve. Alapvetően Zolinál jobb idegenvezetőt kívánni sem lehetne, történelemtanárként nagyon érdekes információkkal látott el minket az egész út során, mivel a bátyja nagyon vallásos, így, bár ő teljesen szekuláris életet él, teljes mértékben-tisztában volt a vallási előírásokkal és szokásokkal is, ami ismét rengeteg plusz információval gazdagította a csoportot. Ezen felül, bár ő megmondta, hogy ő nem szereti Magyarországot és nem is nagyon járt itthon mióta alijázott, pontosan tisztában volt a magyar zsidóság mentalitásával és helyzetével, így nem idegenként magyarázta a kulturális és egyéb különbségeket, sőt még azt is elmagyarázta nekünk, hogy magyarként miért sokkal nehezebb szerinte alijázni, mint egy másik országból.
 
Az első estét leszámítva maga az út és a programok nem egy nyugis nyaralásra emlékeztettek, ha valaki úgy gondolná. Nem, ez egy tíz napos élménykirándulás volt, rengeteget buszoztunk és program programot ért. A taglit útnak a célja ugyanis, hogy tíz nap alatt minél több mindent megmutasson és megismertessen Izraelből. Voltunk Cfáton a magyar-zsidó múzeumban, ami nagyon érdekes volt, az ottani néni meg bácsi tökéletesen beszéltek magyarul és sokat meséltek a saját alija élményeikről a háború után, illetve elmesélték, hogy hogyan született meg a magyar-zsidó múzeum ötlete és hogyan valósult meg. Voltunk datolya ültetvényen, ami fontos volt, hogy lássuk, hogy miből áll az Izraeli mezőgazdaság. Elvittek minket egy kibucba a Libanoni határhoz, ahol, egy igen elfogult Amerikából alijázó úr nagyon vehemensen magyarázta el nekünk az ottani szituációt, ugyanis a kibuc gyakorlatilag a határtól öt méterre kezdődött és bizony a völgy túloldalán láttuk a Libanoni házakat, ahonnan az utolsó intifáda alkalmával, rakétákkal lőtték a kibucot. Nagyon érdekes volt az is, hogy kerítés nélkül is egyszerűen látni lehetett, hogy hol van az országhatár, mert amíg az Izraeli részen dús zöld növényzet volt mindenfelé, meg ágyások, ültetvények, addig a Libanoni részen gyakorlatilag kopár sziklák vagy elszáradt fű.
 
Természetesen megjártuk Jeruzsálemet és ámultunk a gyönyörű fehér mészkő házakon, ám a legnagyobb meglepetést számomra a város modernsége okozta, ugyanis az én fejemben Jeruzsálem egy óvárosból állt és kész. Az utcán találkoztunk bár-micvót ünneplő tömeggel, akik az utcán táncoltak (és nem ortodoxok voltak), úgyhogy a hely hangulata mindenkit megfogott. A siratófal számomra rendkívüli élmény volt, ám kicsit belerondított az élménybe az ott állomásozó Hábád „asztal” ahol mindenkire próbáltak tfilint aggatni, és amikor meghallották, hogy magyarul beszélünk akkor a Köves Slomóval jöttek, úgyhogy tőlük próbáltam távol kerülni, mielőtt kiderül, hogy csak apukám zsidó. Péntek este elmentünk a csoporttal egy közeli zsinagógába, ami jó is lett volna és jó is volt, de még jobb lett volna, ha egy askenáz zsinagógába megyünk, mert alig tudtam követni, hogy hol tartunk. Ellátogattunk természetesen a Jad Vasem-be, ami nagyon jó élmény volt abban az értelemben, hogy jó volt látni a múzeum felépítését, a hihetetlen részletességet, ahogy feldolgozták és befogadhatóvá tették a holokausztot. A katonai temetőben tett látogatás is nagyon szívbe markoló volt, de ugyan akkor jó volt látni, hogy Izrael nem feledkezik meg soha azokról, akik a védelmében adták az életüket.


Cfát, Magyar Zsidó Múzeum

Eilat felé a sivatagban megálltunk a beduinoknál egy éjszakára, ami megmondom őszintén, nem fogott meg annyira. Ennek a következő az oka: a beharangozás alapján azt hittem, hogy tényleg „nomád” körülmények között fogunk élni, ehelyett beduinok gyakorlatilag nem voltak, turistacsoport viszont rengeteg. Ami nagyon beszédes lehet, az talán az, hogy a fürdő és wc helységek jobbak (!) voltak, mint egyes szállásainkon…
 
Jeruzsálem után Eilat nagyon más volt tele nagy szállodákkal. Itt megtapasztalhattuk, hogy milyen a sótlanított csapvíz és búvárkodtunk is a kristály tiszta Vörös tengerben. Utolsó este pedig kibéreltek nekünk egy party hajót, ami hatalmas élmény volt. Az éjszakai fényekben fürdő Eilat a hatalmas színesen kivilágított szállodákkal, a filmekben látott Las Vegasra emlékeztetett.
 
Tel-Aviv volt az utolsó állomás az út során és emiatt legtöbbünk sajnálatára nem is jutott rá nagyon sok idő. Amennyit láttunk Tel-Avivból, az nagyon szép volt és lenyűgöző. Természetesen a felhőkarcolók az üzleti negyedben hamar elnyerték a tetszésünket, azonban a nagy és modern épületek ellenére itt is csak úgy zöldellt a város. Ami viszont igazán meglepő volt, az a néhány régi (kb. 100 éves körüli) épület, ami néhol egészen európai hangulatot kölcsönzött a városnak.
 
Általánosan elmondható, hogy az út átmenet volt valahol egy turistaút és egy osztálykirándulás között. A korosztály és a társaság miatt osztálykirándulás hangulata volt, de mivel a vezetőink is (Zolit leszámítva) hasonló korosztályúak voltak, illetve mert már mindenki elmúlt 18, és a szabályok sem voltak olyan kötöttek, az esték szabadok voltak, így beszélgetéssel és néha iszogatással töltöttük őket, amitől kellemes kötetlen hangulat keletkezett. Aki még nem volt, és 18 és 27 közötti zsidó származású fiatal, annak teljes szívemből csak ajánlani tudom az utat, mert tényleg hihetetlen élmény, főleg ha az ember olyan szerencsés, mint én, és egy remek csoportot fog ki.
 
Lengyel Dávid

BZSH Dél-Pesti Körzet - Újjáalapítva 2002-ben
1203 Budapest, Zamárdi utca 7.
E-mail: kapcsolat@del-pest.com